Bakonyi túrák, túraútvonalak a környéken

Alábbiakban néhány Bakonyi túrát, túrautvonalat ajánlunk, melyek a Bokréta Vendégházból kiindulva teljesíthetők gyalogosan és természetesen kerékpárral is. Az útvonalak egy turista térképen megtekinthetők. Ehhez kattintson a TÉRKÉP szóra. A térkép alapján rövid leírást is készítettünk, hogy kedves vendégeink áttekinthessék ajánlatunkat és eldönthessék melyiket szeretnék végrehajtani.

1. Rövid túra a szomszédos Döbröntére Szarvaskővárrom megtekintése.

Útvonal: A Bokréta Vendégháztól kiindulva Ganna fő utcáján végig kell menni az útkereszteződésig, ahol a Szent kereszt feltámasztása templom áll, itt el kell fordulni jobbra Döbrönte irányába. Útközben áthaladunk Ódöbröntén és megközelítjük Döbröntét ahol először a lovas udvar mellett haladunk el, amelyet jobb oldalon láthatunk, majd szintén jobb oldalon a Fájdalmas szűzről elnevezett kápolna mellett, ezután pedig a Hasik hotel következik. Továbbhaladva Döbrönte közepén elérjük a Játszóteret, amelyet az utca bal oldalán láthatunk. A Játszótéren áthaladva érkezünk a Szarvaskővár dombjának aljába. Innen lehet felkapaszkodni a várhoz ahonnan páratlan kilátás nyílik a környékre.

2. Közepes túra az Ödön forráshoz

Útvonal: A Bokréta Vendégháztól kiindulva Ganna fő utcáján végig kell menni a Játszótérig, itt el kell fordulni jobbra és a zöld jelzésen kell továbbhaladni Döbrönte irányába a Hasik hotel mögött a Fő utcáig. Ezen végig kell menni a falu végét elhagyva a műút folytatásában. Menet közben jobbról elhaladunk a Bitva patak mellet. Tovább haladva a jelzésen az Üdülőövezet elején jobb oldalon található régi malomhoz érünk és ott azután jobbra kell fordulni. Áthaladva a Bitva patakon rá kell térni az erdei útra, ahol a továbbiakban a zöld jelzésen kell haladni az Ödön forrásig. A forrást a Polányi-Mánc-hegy aljában érjük el.

3. Hosszútávú erdei túra Magyarpolányba a Katolikus templom és kálvária megtekintése

Útvonal: A Bokréta Vendégháztól kiindulva Ganna fő utcáján végig kell menni a Játszótérig, itt el kell fordulni jobbra és a zöld jelzésen kell továbbhaladni Döbrönte irányába a Hasik hotel mögött a Fő utcáig. Ezen végig kell menni a falu végét elhagyva a műút folytatásában a Bitva patak hídjáig. Áthaladva a Bitva patak hídján utunkat a zöld kereszt alakú jelzésen kell folytatni. Utunk során továbbiakban elhaladunk a Gannai-Mánc-hegy mellett, amelyet bal oldalon láthatunk majd pedig Nyúl-hegy mellett ami jobbról lesz. A továbbiakban a zöld jelzésen addig kell haladni amíg el nem érjük a sárga kereszt alakú jelzést. Ezen kell tovább haladni, amíg fel nem tűnik a Polányi-hegy majd pedig Magyarpolány. Ahol megtekinthetjük a templomot és híres kálváriát.

4. Hosszútávú erdei túra a Bakony belsejébe a Csurgókúthoz

Útvonal: A Bokréta Vendégháztól kiindulva Ganna fő utcáján végig kell menni a Játszótérig, itt el kell fordulni jobbra és a zöld jelzésen kell továbbhaladni Döbrönte irányába a Hasik hotel mögött a Fő utcáig. Ezen végig kell menni a falu végét elhagyva a műút folytatásában. Menet közben jobbról elhaladunk a Bitva patak mellet. Tovább haladva a jelzésen az Üdülőövezet elején jobb oldalon található régi malomhoz érünk és ott azután jobbra kell fordulni. Áthaladva a Bitva patakon rá kell térni az erdei útra, ahol a továbbiakban a zöld jelzésen kell haladni az Ödön forrásig. A forrást a Polányi-Mánc-hegy aljában érjük el. Utána továbbhaladunk a zöld jelzésen Malom útig ott elfordulunk balra és az út jobbra kanyarodó ívét követve elhaladunk egy vadászház mellett amit balról láthatunk majd. A vadászház mellet kis tó is lesz. Továbbhaladva úti célunk felé a Köves patakot kétszer is keresztezve érünk el a Csurgó-kúthoz, amelyet Csurgó-szikla mellett találunk.

 

8597 Ganna, Fő utca 122., Veszprém megye, Magyarország
Mobil: +36-20/770-4746